2011-11-19

Beszámoló a Heim Pál jótékonysági rendezvényünkrõl

Megpróbálunk itt mindenkinek köszönetet mondani, mert egyedül biztosan nem tudtunk volna ilyen sikert elérni! A válság nem érződött, sokan segítettek ahol tudtak.

 


 

Elõször kezdjük az eredményekkel:

A Heim Pál kórház alvászavaros gyerekeket gyógyító részlegén sikerül befejezni egy olyan beruházást, amelyet 5 éve nem tudnak kivitelezni. Infra kamerák felszerelésével éjszaka is megfigyelhetik a beteg gyerekeket. Külön érdekesség, amit csak a rendezvényen tudtunk meg, hogy mérnök korában még Tamás tervezte ezt a rendszert, csak azóta sem volt rá pénze a kórháznak befejezni, pedig veszélyes, ha a sötétben nem tudnak vigyázni a kis rosszcsontokra…
Számokban is kifejezve a rendezvény sikere: 160 résztvevõ és 460.000 Ft. Ez minden tekintetben pontosan a duplája a tavalyi Vörösiszap károsultak javára szervezett rendezvénynek. Ezt a javuló tendenciát nem szeretnénk megszakítani jövõre sem… Az új cél 300 ember és 1 millió Forint! Ehhez kérjük majd a Te segítséged is! Ne csak tervezd, gyere is el!

Szervezés

Amikor kitaláltuk, hogy jótékonysági rendezvényt szervezünk még nem tudtuk mekkora az a bizonyos fa, amibe a fejszénket vágjuk. Elõször csak 1 kettlebell és 1 krav maga szemináriumot akartunk, aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy 3 különbözõ szervezetet és 8 programot kell összehangolnunk.
Ennek helyszín is kellett, méghozzá nem is akármekkora. Itt kell köszönetet mondanunk a Colosseumnak és Holbusz Ákosnak, hogy a csúcsidejükbõl adták oda a két termet egész napra ingyen.

Az RKC és KMG felõl a támogatást azonnal megkaptuk és az összes csatornán reklámozták ahol tudták. Ezt köszönjük Lakatos Péternek.
A plakátokat kb. 20-szor terveztettük át. Köszönet András Robinak, amiért egyszer sem küldött el ezért minket melegebb éghajlatra;-)
Persze voltak kevésbé kellemes élményeink is. Pl. több olyan médiumnak küldtünk ki levelet, amelyeknek állítólag fontos a társadalmi szerepvállalás. Annyit kértünk, hogy osszák meg a közösségi oldalukon az eseményt.
Tippelj hány válaszolt vissza legalább annyit, hogy nem? Igen, zéró…
Viszont volt kellemes meglepetés: a Blikk még a nyomtatott újságban is lehozta rendezvényünk hírét, ezért köszönjük a támogatást. Fõként Deák Viktóriának a Blikk legkedvesebb újságírójának.
Lantos Judit, dr Puskás Réka és Tóth Ervin is örömmel vállaltak fontos szerepet a lebonyolításban, fáradhatatlanul egész nap dolgoztak a gyerekekért.

Pénteken még nem volt TRX oktatónk…

heimkrav224
Ekkor jött és húzott ki minket a bajból Bodor Julcsi, a legcsinosabb TRX edzõnõ, aki rögtön igent mondott, amint megtudta, hogy gyerekekrõl van szó.

Eljött a szombat

Szombat reggel semmi nem akart összejönni. A teherautó sofõrjének, aki a súlyokat szállította volna, feltörték a garázsát, beragadtunk egy liftbe, még sehol sem tartottunk, de már összegyûjtöttünk 2 óra lemaradást…
A 2,5 tonna súly bepakolása sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaink közé…

Szerencsére, ahogy megkezdõdött a program, minden sínre került. Elkezdtek szállingózni az emberek, egyre többen és többen.

heimkrav218

Végül ilyen sokan lettünk a „kezdõ” szemináriumon. Utoljára az RKC képzésen láttam ennyi embert golyóval a kezében… Nagyon felemelõ érzés volt, hogy rengetegen képesek kiállni egy jó ügyért. Mindenki nagyon ügyes volt, így középhaladóra vettük a szintet.

heimkrav220

A nõi önvédelmi oktatáson, a (nem) gyengébbik nem megtorolhatta összes korábbi sérelmét… Az érzés Jucus arcára van írva… A résztvevõ hölgyek komolyan vették a feladatot és ezért nagyon profin dolgoztak.

Reméljük sikerült ledöntenünk egy-két régi rossz dogmát is. Fõleg a férfi oldalról, miszerint a nõk képtelenek megvédeni magukat…

Külön köszönet a Krav Magás barátaimnak, amiért vállalták a “rosszfiú” szerepét.
A létszámmal itt is maximálisan elégedettek lehettünk, hiszen ennyi amazon még nem volt Krav Maga edzésen egyszerre.

A rendezvény sztárvendége:

heimkrav213
Erdei Zsolt, a felkészülési idõszakában, rengeteg kötelezõ program között szakított rá idõt, hogy eljöjjön és támogassa a gyerekeket. Köszönjük! Ha valaki, hát õ tényleg elfoglalt, Neked mi a mentséged?

heimkrav215

Let’s start building some hurtin’ bombs!

 heimkrav214
Ez nem az Alul Semmi forgatása, dr Puskás Réka vizsgálja a résztvevõk gerincét. Szerencsére van már olyan orvos is, aki a problémákat nem egy hónap pihentetéssel próbálja megoldani, hanem megkeresi a valódi okokat.

heimkettl9

Jucus FMS mérés közben (egész nap, türelmesen és lelkiismeretesen). Mérhetõen jobban mozogtak utána az áldozatok…;-)

 kravmagamosoly

Kedves mosoly láttán az emberek is adakozóbbak voltak 🙂

 heimkettle02

Haladó szeminárium Tamással és Ervinnel

 heimkrav219

Közben a Krav Magások keményen készültek;-)

 heimkrav222

Fegyveres támadások elleni védekezés Erikkel

heimkrav223

Krav Kids Szikra Csabával és Hajmási Gergõvel

 

Az esti programokra már csak a legelvetemültebbek mertek jelentkezni…

heimkrav217

Köredzés a legkülönfélébb kínzóeszközökkel és a kínzómesterrel, Tamással. Volt aki már egy vagy két programrészvétellel a háta mögött vágott neki a kihívásnak!

heimkrav216

Golyó általi halál Ervinnel: 1 óra alatt 1000 swing.

Le a kalappal! Szombat este 8-kor 1000 swing és köredzés?! Ehhez kell elszántság!

De egyszer minden jó véget ér:

 heimkrav212

Még jó, hogy Tamás a KMG plakát elé, jómagam pedig a RKC-s plakáthoz álltam 🙂

A nap legjobb része is eljött. Átadtuk az összegyûlt összeget a Heim Pál képviselõjének. Persze csak képletesen, mert a pénzt a számlájukra fizettük be. Megvan az igazolás is;-)

Mindenki, aki eljött jól érezte magát. Akik dolgozni jöttek 100%-ot beleraktak, pedig ingyen tették, a szabadidejükben és késõ este 11-re végeztünk. Aki nem jött el, sajnálhatja, jövõre újra próbálkozhat! Ugyanis szeretnénk hagyományt teremteni…

Vasárnap még levezetés képen visszaszállítottuk a súlyokat a helyükre. Köszönjük Szabó Dávidnak, hogy vasárnapi ebéd helyett vezetéssel és pakolással múlatta az idejét. 🙂

Köszönet még egyszer mindenkinek, aki részt vett vagy segített a szervezésben, lebonyolításban, reklámban!

Ez az összeg most nagyon jó helyre került!

Üdvözlettel:

Erik és Tamás

 

Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz!