A szükségesség és az arányosság
A védelmi cselekmény legfontosabb jellemzői a szükségesség és az arányosság. Ez még akkor is így van, ha az arányosságot a törvény szövege nem követeli meg.
E két kategória értelmezése sajnálatos módon nem egységes a gyakorlatban. Maga a Legfeslőbb Bíróság (Kúria) korábban több határozatában foglalt úgy állást, hogy a szükségesség magában foglalja azt, hogy az elhárító tevékenység nem idézhet elő aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna (BH 1996. 508., illetve BH 2003. 394.). Ezzel szemben több határozatában vizsgálta külön szinten a szükségesség és az arányosság kérdését a legfőbb bírói fórum (BH 2004. 91., BH 2004. 92., BH 2007. 178.). Ezzel azonban – mint látni fogjuk – ismételten szakított.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az új Büntető törvénykönyv előkészítése során volt olyan pont, amikor a szükségesség mellett az arányosság is szerepelt volna a törvényszövegben, ez az álláspont azonban végül alulmaradt. Ebből mindenesetre két dolog következik. Az egyik, hogy a szükségesség és az arányosság különböző kategóriák, illetve hogy az arányosság tudatos jogalkotói döntés miatt nem lett eleme a jogos védelem definíciójának.
A Kúria a 4/2013. Büntető jogegységi határozatában legutóbb úgy foglal állást, hogy ha van jogtalan támadás, akkor annak az elhárítása szükséges. A szükségesség pedig azt jelenti, hogy a védekezőnek a jogtalan támadás elhárításához enyhébb védekezési mód nem állt rendelkezésére, mint amelyet alkalmazott.
A szükségesség valójában azt jelenti, hogy a jogtalan támadás másként, mint bűncselekményi tényállást kimerítő védelmi cselekménnyel nem hárítható el.
Az arányosság értelmezése ennél kicsit bonyolultabb. Nem is olyan régen még az volt az alapvető követelmény, hogy a jogos védelmi helyzetben okozott sérelemnek arányosnak kell lennie azzal a sérelemmel, amelyet a jogtalan támadás okozott volna, ha nem hárítják el, ez az arányosság azonban nem követelte meg a kisebb sérelem okozását, hanem megengedte, hogy a védekező magatartás ne okozzon aránytalanul nagyobb sérelmet, mint aminek az elhárítására törekedett. (BH 2003. 394., BH 1993. 534.).
Mint említettem, az arányosság a jogos védelem fogalmának nem eleme, és korábban sem volt az. Voltak olyan törekvések, amelyek azt célozták, hogy a fogalom részévé kellene tenni az arányosságot, mások kifejezetten ellenezték ezt. A 2012. évi Btk.-ban végül nem történt ebben a tekintetben változás: a jogos védelem fogalmában nem került megjelenítésre az arányosság követelménye. A Kúria a 4/2013. Büntető jogegységi határozatában az arányossággal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedik, hogy a korábban a 15. számú irányelvben kifejtettek a továbbiakban nem alkalmazhatóak. Az indokolás szerint meghaladottá vált ugyanis annak vizsgálata, hogy az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az érvelés szerint ennek az elvárásnak a törvényi alapja korábban is hiányzott (ezzel szemben a 15. számú irányelv határozottan ezt az álláspontot érvényesítette, és tette a bíróságok számára kötelezővé az alkalmazását), a hatályos szabályozás pedig tudatosan mellőzte az arányosság fogalmának megjelenítését. Mindebből a legfőbb bírói fórum szerint az következik, hogy a meg nem jelenített fogalom (ti. az arányosság) a szükségesség kritériumából vezethető le, s csak azon belül bír jelentőséggel.
Ami figyelemre méltó, az az, ahogy a változatlan törvényszöveg mellett miként változott meg a Kúria álláspontja az arányosság kérdéséről. Mivel a jogegységi határozat a bíróságokra nézve kötelező, a jövőre nézve fontos ezeket a gondolatok megjegyezni.
Mindazonáltal érdemes felidézni a korábban az arányosság követelményéről kialakult elveket és eredményeket. Ezek ugyanis – akár a szükségességen belül, akár azon kívül is értelmezzük az arányosságot – a jövőre nézve is irányadóak maradnak.
Ami bizonyos, hogy a védekező a támadó szándékától függetlenül – amelyről sok esetben nem tudhat – csak a külső megjelenési formákból következtethet arra, hogy milyen veszély fenyegeti. Ilyen objektív megjelenési formák: a sértett fenyegetései, az egyre élesebb fellépés, a tettlegesség, amely megfelel a korábbi fenyegető kijelentéseknek. De szintén figyelembe kell venni az arányosság vizsgálatánál a támadó és a védekező személynél lévő eszközök veszélyességét, az egymással szemben álló személyek adottságait, számarányát, fizikai erőfölényét. Az arányosság nem jelenthet azonosságot, és a megtámadottnak nem kell kivárnia azt, hogy a támadás teljesen kifejlődjék és egyértelműen világossá váljék, hogy mire irányul a támadó szándéka: testi épség vagy élet ellen, és ennek megfelelően mérje fel a védelem módját, mert ebben az esetben a védekezés lehetősége is kizárt lenne (BH 1996. 292.).
Az arányosság megítélése során – a bírói gyakorlatot is figyelembe véve – a következőket lehet megállapítani.
a) Ha élet elleni támadásról van szó, az arányosság kérdése az általános felfogás szerint fel sem merülhet (BH 1992. 566). Ez azt jelenti, hogy a védekezés eljuthat a támadó életének kioltásáig. Ami megemlítendő ehelyütt, az az, hogy ebben az esetben voltaképp nem ölési jogról, vagy annak állam általi átengedéséről, és nem a „halálbüntetés átengedéséről” van szó (ez utóbbinak a felvetése már csak azért is abszurd, mert a jogos védelem körében kifejtett cselekmény nem lehet megtorlás!) Valójában védekezési jogról van szó: az állam a védekezés jogát adja át a polgárnak abban az esetben, ha maga a védekezésről nem képes gondoskodni. Mivel pedig senki sem köteles az életét veszni hagyni, ha van módja menteni azt, ez a védekezési jog adott esetben elmehet odáig, ami a támadó életének kioltásához vezet.
b) A testi épség elleni támadással arányos védekezés tekintetében a bírói gyakorlat korábban ingadozott. A testi épség elleni támadás elhárítását életveszélyt okozó testi sértéssel néha túllépésnek (BH 1990. 8., BH 1993. 534.), néha arányosnak (BH 1990. 3., BH 1993. 75.) ítélte. Az utóbbi időszakot tekintve azonban az állapítható meg, hogy a testi épség elleni támadás alapvetően elhárítható a testi sértés bármely alap vagy minősített esetével (BH 1996. 405.), így akár életveszélyt (BH 2008. 260., BH 2004. 92., BH 2003. 140., BH 2002. 213.), akár halált okozó testi sértéssel is, mivel a gondatlanság kívül áll a védekezési szándékon (BH 2008. 260., BH 2004. 92., BH 2003. 394.). A halált okozó testi sértés mibenlét és a gondatlan emberöléstől való elhatárolását e pont végén egy gyakorlati példán keresztül szemléltetem. Az mindenesetre leszögezhető, hogy testi sérüléssel járó támadás esetén a támadó halálát okozó védekezés is lehet jogszerű. Ebben a körben azonban két korlátot kell megemlíteni. Az egyik az, hogy a testi épség elleni támadás nem hárítható el szándékos emberölést jelentő védekezéssel, az mindenképp túllépésnek minősül (BH 2007. 178., BH 2005. 1., BH 2003. 175., BH 2002. 419). A támadó halálát okozó védekezés arányossága akkor állapítható meg, ha a védekezés testi sértés okozására irányul, és a halálos eredményre a védekezőnek csupán a gondatlansága terjed ki (halált okozó testi sértés) (BH 2003. 394., BH 1999. 193.). A másik – voltaképp a joggyakorlatban fellelhető – korlát pedig, hogy a könnyű testi sérüléssel fenyegető támadás elhárítása maradandó fogyatékosságot okozó (vagy ennél szándékosan (!) súlyosabb eredményt okozó) testi sértéssel, túllépésnek minősül (BH 2002. 42). Azaz, összefoglalva, a súlyos testi sértéssel fenyegető támadás elhárítható a testi sértés bármilyen szándékos és gondatlan eredményt okozó alakzatával, a könnyű testi sértéssel fenyegető azonban legfeljebb szándékos súlyos testi sértéssel, illetve a súlyosabb eredményt okozó gondatlan testi sértéssel.
Az előzőekben említettem a halált okozó testi sértés és a gondatlan emberölés elhatárolását. Mindkét cselekmény eredménye a sértett halála, amelyre az elkövetőnek a gondatlansága terjedhet csupán ki. Ha ugyanis a halál okozását az elkövető (itt a védekező) kívánja, vagy annak lehetőségébe belenyugszik, szándékos emberölésért fog felelni. A különbség a két bűncselekmény között az, hogy volt-e az elkövetőnek testi sértés okozására irányuló szándéka, vagy sem. Amennyiben igen, és annak következménye a sértett halálának gondatlan okozása, halált okozó testi sértés valósul meg, amennyiben nem állapítható meg testi sértés okozására irányuló szándék, gondatlan emberölés valósul meg. Mindennek a jogos védelem szempontjából furcsa következménye lehet. Ha a testi sértéssel fenyegető jogtalan támadást a védekező úgy hárítja el, hogy a támadót tenyérrel ellöki magától (azaz nincs testi sértés okozására irányuló szándék), aki az esés következtében beveri a fejét az útpadkába és ennek következtében életét veszti, a védekező gondatlan emberölés miatt felel, mivel a védekezés és a támadás eltérő törvényi tényállás (testi sértés – emberölés) alá esik. Ha viszont a védekező ököllel üti meg a támadót, aki szintén elesik, beveri a fejét és meghal, nem fog felelősséggel tartozni, mert a gondatlan eredmény kívül esik a védekezési szándékon, az elhárító magatartás pedig a támadással azonos törvényi tényállás keretein belül van (testi sértés – halált okozó testi sértés).
c) A vagyoni jogokat érő támadás esetén az elhárítás arányosságára kevés legfelsőbb bírósági döntés született. Az egyik a vagyon elleni és személy elleni jogtalan támadás esetén a könnyű testi sértés okozásával járó védekezést szükségesnek és arányosnak tartotta (BH 1995. 441.). A másik a vagyon elleni támadás elhárítását halált okozó testi sértéssel aránytalannak (BH 1996. 508.). Ezek a döntések majd húsz évvel ezelőtt születtek. A jelenlegi viszonyok között szerint az az álláspont tekinthető helyesnek, amely szerint a javak elleni támadás elhárítható olyan módon, hogy a védekező a testi sértés alap- vagy bármely minősített esetét valósítja meg. E körben az arányosságra nézve egyértelmű eligazítást adhat a támadó által elkövetett bűncselekmény, a védekezés során megvalósuló magatartás jogi minősítése, illetve az ezekhez kapcsolódó törvényi büntetés. A védelmi cselekménynek csupán egyetlen korlátja van: a javak ellen intézett támadás nem hárítható el a támadó életének szándékos kioltásával. Kiegészítést mindehhez csupán annyit kell még tenni, hogy a vagyon elleni támadás büntetési tételével a testi sértésben megnyilvánuló elhárító magatartás szándékos alakzatának büntetési tétele állhat, a gondatlan eredményt okozó alakzat (így például a már említett halált okozó testi sértés) büntetési tétele e tekintetben nem kerülhet a mérleg serpenyőjébe.
d) Az egyéb jogokat sértő támadás esetén három dolgot kell megemlíteni. Az egyik a nemi erkölcs elleni erőszakos támadás. Ennek elhárítása során az uralkodó nézet – hasonlóan az élet elleni támadáshoz – nem követel meg arányosságot, és megállapítja a jogellenességet kizáró jogos védelmet a támadó életének kioltásával járó védekezés esetén is. A másik a becsületet érő támadás, amely esetén az ítélkezési gyakorlat egységesnek definiálja magát abban, hogy a becsületsértő kijelentés nem alapoz meg jogos védelmet (BH 2000. 335.). A tettleges becsületsértéssel szemben ellenben lehet jogos védelem, azonban annak elhárítása emberölés kísérletével még akkor is túllépés, ha az önkéntes eredmény-elhárítás folytán a maradék-bűncselekmény életveszélyt okozó testi sértés marad (BH 2001. 204.). A harmadik pedig, hogy a személyi szabadság megsértése esetén a könnyű testi sértéssel járó védekezés szükséges és arányos (BH 1998. 471.).
Dr. Mészáros Ádám, PhD
szabályozási (kodifikátor) szakjogász; tudományos főmunkatárs, osztályvezető-helyettes
Büntető Jogtudományok Osztálya, OKRI (Országos Kriminológiai Intézet); Elnökségi tag Fehér Gyűrű, Közhasznú Egyesület