2012-01-20
Krav Maga vizsgák

Krav Maga Expert tábor 7. és 8. nap

Reggel volt egy órás bemelegítő edzés azután neki is láttunk a vizsgának. Nagyon jó emberanyag gyűlt össze így bele kellett adni mindent, mert a jó most nem volt elég.  Tal és Eyal vezette a vizsgát. Délután 5-kor fejeztük be az elsõ részt. Addig volt minden féle „finomság”. P és G anyaggal kezdtünk. A fegyveres technikákat kérték külön balkezes támadó ellen is. Egyébként is kell tudni, de itt most még nagyobb hangsúly került rá. Ezután következett az E1 szint. Amikor ezt befejeztük, aki E2-re ment még ráhúzott egy kb. másfél órát.
Este elmentünk vacsorázni. A hangulat jó volt annak ellenére, hogy hulla fáradtak voltunk. Mégis csak 8 órán keresztül ütöttük (kézzel, bottal), rúgtuk és földre dobáltuk egymás.

Másnap reggel kicsit úgy éreztem magam, mint akit baseballütõvel ápoltak le. De ekkor jött még a java. Egy felpörgetõ bemelegítés után jött a küzdelmi rész. Na ezt már egyáltalán nem kívánt a szervezetem. Ha elõzõnap még levezetésnek elgyepáljuk egymást az tetszett volta. De így, amikor még a levegõvétel is fájt, hát nem éreztem azt a bizonyos belsõ tüzet. Persze volt, akinek ez nem okozott problémát. Balázs barátom erre várt egész héten és olyan izgatott csillogás volt a szemében, mint kisgyermeknek karácsonykor ajándékbontás elõtt. De õ nem ember…;-)

Persze azért nekem is sikerült pár pofon után felpörögnöm. Volt 1 az 1 ellen, 1 a több ellen,  egyik támadónál kés a másiknál bot, mindkettõnél kés vagy bot, a védekezõnél bot a támadóknál kés. Szóval változatokban nem volt hiány.

Amikor végeztünk naivan azt hittük, hogy most már pihi van. De akkor Eyal kitalálta, hogy most jön az általános hibák javítása. Ami persze nagyon jó, mert így az utolsó napot is teljesen kihasználtuk csak éppen akkor nekem az egyetlen vágyam az volt, hogy belefeküdjek egy kád flektor krémbe.
És természetesen a legtöbb hiba a gurulásos technikákban volt. Így napot és a 8 napos tábort gurulásból smg levitellel fejeztük be. Ez kb. olyan, mint 3 tál pörköltre megenni egy jó nagy adag pacalt.

Ezután jött az eredményhirdetés. Mindenki sikeresen teljesítette a szintet. Fizikailag kicsit kimerülve de mosolyogva zártuk a tábort:-)