2014-07-28

Tényleg nagyobb biztonságban vannak a nők, ha önvédelmet tanulnak?

A női önvédelmi képzés domináns jellemzője az, hogy „nem szorítja korlátok közé a nők életét, nem korlátozza szabadságukat, nem úgy, mint sok más stratégia és tanács, melyeket a nőknek adnak” Jocelyn A. Hollander

Régóta próbáljuk azt a tévképzetet eloszlatni miszerint, a női önvédelem arról szól, hogy a bokorból előugrik az „erőszakoló” akit meg kell semmisíteni, amire a nők képtelenek szóval jobb is, ha nem idegesítik fel a a támadót és legyen aminek lennie kell. Egy külön cikket megérne , hogy miért van így, de lényeg most az, hogy:

Jocelyn Hollander a  University of Oregon szociológusának kísérlete tudományosan is alátámasztja, miszerint azok a nők, akik önvédelmet tanulnak szignifikánsan nagyobb biztonságban vannak, mint akik nem. 

 

A kutatásról

Szociológusok megállapították, hogy azok a nők, akik részt vesznek egy tíz hetes önvédelmi tanfolyamon, határozottan kevesebben válnak szexuális erőszak áldozatává, mint azok, akik nem.

nőiönvédelem9

„Egyik este, amikor egy pubba mentem, egy férfi hátulról elkapta a cowboy kalapomat, és amikor megfordultam, továbbra is szorongatott. A szemébe néztem és azt mondtam: Nem ismerjük egymást. Ne érj hozzám! Ez óriási lépés volt számomra, mert nem szoktam az emberek szemébe nézni és gyakran olyan halkan szólalok meg, hogy szinte meg sem hallanak engem.”

A fiatal hölgy, aki elmesélte ezt a történetet, részt vett az egyetemen egy harminc órás önvédelmi tanfolyamon. Egy évvel a képzés elvégzése után számolt be tapasztalatiról.

Története része annak a tanulmánynak, melyet szociológusok készítettek. Jocelyn Hollander

  • 117 egyetemi hallgatót elemzett, akik részt vettek önvédelmi képzésen, szemben 169 hallgatóval, akik nem.
  • Az önvédelmi képzésen részt vettek közül 75-en, valamint 108-an az ott részt nem vett hallgatok közül beleegyeztek abba, hogy részt vegyenek egy felmérésben és erről nyilatkozzanak is.

 Az eredmények

Kevesebb nőt ért  szexuális zaklatás azok közül, akik részt vettek az önvédelmi tanfolyamon, mint azok, akik nem. (lásd grafikon, klikk a nagyításhoz)

onvedelemdiagram

A grafikon egy éves időszakra vonatkozóan ábrázolja a  szexuális zaklatások arányát.

nőiönvédelem16

  • A tréningen részt vevők közül egyetlen nő sem számolt be arról, hogy szexuális erőszak áldozatává vált volna (szemben a másik csoport 3%-val).
  • Összességében az önvédelmi oktatásban részt vett nők 12%-a számolt be a vizsgált időszak alatt történt bármiféle szexuális zaklatásról, ezzel szemben a másik csoport aránya 30% volt.
  • Ez a közel 1:3 arány megegyezik az országos (USA) adatokkal, amelyből kiderül, hogy elsősorban felsőoktatási hallgatók válnak szexuális zaklatás, erőszak  áldozatává.

'Street harassment is a human-rights violation.'

Fontos megemlíteni, hogy ezt az önvédelmi tanfolyamot kizárólag nők számára szervezték meg, azzal a céllal, hogy előtérbe helyezzék a nők erősségét (alsótest a felsőtesttel szemben) és azokat a technikákat, melyekkel megtanítják, hogy hogyan mozogjanak és cselekedjenek egy esetleges támadás esetén

Young couple having a row

„Egy férfi a buszmegállóban folyamatosan a közelembe jött és állandóan elzavart a helyemről, azzal szórakozott, hogy figyelje, erre hogyan reagálok. Úgy tett, mintha csak viccelődne, megragadta a karomat közel a csuklómhoz. Alkalmaztam a csuklófogásból szabadulást, melyet megtanultam és halkan azt mondtam neki, hogy hagyjon békén… Úgy gondolom, ha kevésbé tudtam volna megvédeni magam, ő ezt tovább folytatta volna.”

Önvédelem szerepe a kutatásban

Hollander azt mondja, hogy talán a fizikai technikák elsajátításánál is sokkal fontosabb ennek a tanfolyamnak a filozófiája, amely rámutat arra, hogy a nők nem tehetetlenek és hatékonyan ellen tudnak állni (viszont az a tény, hogy a nők képesek megvédeni önmagukat nem jelenti azt, hogy az ő felelősségük lenne ez ellen a jelenség ellen fellépni).

 Az önvédelem filozófiája azt feltételezi, hogy akkor is, ha nincs szükség fizikai önvédelemre – amikor a nők olyan ellenszenves vagy zaklató magatartással szembesülnek, amely nem feltétlenül jelent azonnali veszélyt -, megtanulhatják, hogy  hogyan húzzák meg világosan a határokat.

nőiönvédelem4

Női önvédelmi tréning infó 01.21. Klikk ide

A dinamikusan meghúzott határvonalak elengedhetetlenek, mondja Hollander, azért is, mert „gyakran nem idegen ugrik elő a bokorból és próbál szexuálisan zaklatni”. Nagyon sokszor ismerős vagy még hozzánk közelebb álló személy a támadó. De legyen az idegen vagy akár barát, fel kell ismerni, hogy a szexuális zaklatáshoz egy sor magatartásforma vezet: szexuális kontaktus (nem kívánt érintés), szexuális erőszak (nem kívánt szexuális együttlét erőszak vagy  erőfölény következtében), nemi erőszak kísérlet (sikertelen kísérlet  közösülésre) és nemi erőszak (erőszakos közösülés).

Fentiek eredményeként nőtt a tudatosság, „számos, a kutatásban részt vett hallgató mondta azt, hogy mára már más szemmel kezdte el nézni a múltját és rájött arra, hogy zaklatás vagy támadás áldozatává vált”, mondta Hollander.

A kísérlet vezetője Jocelyn Hollander

A kísérlet vezetője Jocelyn Hollander

Hollander érdeklődése e téma iránt akkor kezdődött, amikor ő maga is elkezdett egy ilyen önvédelmi tanfolyamra járni a Stanford Egyetem hallgatójaként. „Sokkal kevésbé féltem ezután”, mondta Hollander, és az elvégzett tanfolyam világította őt rá arra a tényre, hogy „ha a nők életében ott a félelem és az erőszak, akkor ennek következtében mennyire a félelem határozza meg az életüket”.

nőiönvédelem3

 „Amikor egy focimeccsen voltam, egy részeg srác végigtrappolt mindenen, odajött hozzám és átölelt. Normál körülmények között nem mondtam volna semmit, csak azt gondoltam volna: Óh, hiszen csak részeg! Nem is kell vele foglalkozni! Most viszont megszólaltam és azt mondtam: Azonnal vedd le rólam a kezed! Ez valami olyasmi, amit ezt megelőzően soha nem mertem volna megtenni. Ő így válaszolt: Óh, sajnálom, nem gondoltam komolyan… Szóval működött. Ez valójában egy jelentéktelen kis ügy volt, de nekem mégis erőt adott”.

 

A legfontosabb technikák az önbizalom építése, mind a verbális, mind a fizikai ellenálló képesség fejlesztése,  mindezek következtében az önvédelmi csoportba járt hallgatóknál ennek köszönhetően lett alacsony a szexuális zaklatásnak vagy erőszaknak kitettek aránya.

nőiönvédelem6

Női önvédelmi tréning infó 01.21. Klikk ide

A megfelelő képzésnek köszönhetően „a nők sokkal jobban képesek felfigyelni a támadásra figyelmeztető előjelekre. Jobban tisztában vannak azzal, hogy mik a saját vágyaik egy interakcióban, és képesek valamint jobban is tudnak nyilatkozni és cselekedni a saját nevükben az adott helyzetben.”

Összességében „ezek azok az elemek, melyek csökkenthetik egy támadás esélyét”.

2010 Hollander, Jocelyn A. “Why Do Women Take Self-Defense Classes?”Violence Against Women

Cikk forrása University Oregon

Szerzőről, publikációi

Női önvédelmi tréning infó 01.21. Klikk ide