Félelem, agresszió és stresszkezelési tréning (FAST)

Miről szól az Önvédelmi és stresszkezelési tréning (Fear Agression Stress Training)?

  1. Teljesen kezdőként megtanulod a legfontosabb önvédelmi és technikai alapokat.  Tapasztalatot szerethetsz realisztikus helyzetek révén verbális és fizikai konfliktusban.
  2. Krav magát tanulóként, kipróbálhatod magad új és eddig az edzéseken nem tapasztalt stresszes konfliktus helyzetekben, miközben átismételheted az alapokat a tudásszintedhez alakítva.
  3. Korábban edzésre járó krav magásként lehetőséget lesz a fejlődésre és a technikák  ismétlésére is, anélkül, hogy vissza kelljen térned a rendszeres edzésekre.

Mit tanulhatsz a Résztvevők szavaival megfogalmazva:

1. Teljesen kezdőként:„Teljesen más, mint az edzés, én is csak ajánlani tudom mindenkinek! Az első találkozás mindig meghatározó és nálam ez a tréning adta meg a kezdő „lökést” ahhoz, hogy edzésre is elmenjek. 3 és fél óra alatt annyi mindent tanul az ember elméletben és gyakorlatban, utána, az edzések alatt pedig fokozatosan tisztulnak le a tanultak és állnak össze egésszé…szuper jó, tényleg menjen el, aki még nem volt, mert mindenképpen megéri! Olyan ez, mint az öblítő: ha koncentrátumot vásárolsz, abból jobban tudsz gazdálkodni később, a mosások alkalmával, mintha sima öblítőt vásárolsz és azt osztod be… 🙂 „ ✍️ dr. Kuti Éva

2. Krav magát tanulóként: „Ajánlom mindenkinek ezt a traininget. Sokat segített megérteni, hogy hol van az a bizonyos határ amikor már cselekedni kell. Az éberség és krav magás tudás használatával át lehet értékelni és újragondolni korábbi konfliktusos szituációkat. Remek kis feladatok voltak. Külön tetszett hogy sokszor a kommunikáción volt a hangsúly! Edzéseken ilyenekre nincs alkalom, ilyen elméleti részek nem jönnek elő.” ✍️ Rózsás Ákos

3. Korábban edzésre járó krav magásként „Mad Man segítségével úgy gyakorolhattunk, ahogy egyébként nem, és ahogy egyébként pedig nagyon kellene.” ✍️ Máthé Gergely

arrow2

velemenyek_hu

Mit tartottak a Résztvevők fontosnak, hogy elmondják a tréningről:

A probléma

Mindannyian különbözünk, de legalább egy dologban mégis hasonlítunk: osztozunk a stressz és félelem negatív hatásain. Amikor olyan szituációba kerülünk (munka, kapcsolat, utca), amivel úgy érezzük, nem tudunk megbirkózni, akkor jön a stressz és a félelem. A testünket elönti az adrenalin és ez lefagyáshoz (amikor képtelen vagy cselekedni) vagy túlzott agresszióhoz vezet. Ez az adott szituációban és hosszútávon is káros vagy extrém esetben végzetes is lehet. ✍️ Bucsák Regina

Az ok

Nem tanította meg senki, hogyan kezeljük a félelem érzését. Ezzel szemben kaptunk  egy rakás téves tanítást a filmekből, közvetlen környezetünkből és néha a szülőktől is. ✍️ Takács Alexa

A megoldás

Egy olyan gyorsan elsajátítható képzés, ami megmutatja Neked, hogy képes vagy stressz alatt is optimálisan működni és jó döntéseket hozni. A tanultakat pedig nem csak egy utcai támadás elhárításában, hanem a mindennapi élet konfliktusainak megoldásaiban is tudod használni. Ha már Krav Magáztál, de a stresszkezeléssel még nem foglalkoztál, ha még sosem foglalkoztál önvédelemmel, megfelelő lesz számodra a tréning. ✍️ Varga János

Neked való ez a program ha:

  1. Nincs semmilyen tapasztalatod és úgy gondolod inkább kontrollált körülmények között próbálod ki magad először, mint élesben.
  2. Korábbi rossz tapasztalatok kapcsán szeretnél gyakorolni és tippeket kapni.
  3. Szeretnél magabiztosabb lenni stresszes helyzetekben, konfliktusokban.
  4. Nincs időd, kedved rendszeresen edzésre járni, de szeretnéd azt az idődet, amit az önvédelemre szánsz maximális hatékonysággal kihasználni.
  5. Szeretnéd elkerülni a lefagyást és érdekel az asszertív konfliktus megoldás.

„Nagyon okos dolognak tartom, hogy fizikailag nem túl megterhelő a tréning, mivel így a nem túl jó formában lévők is teljesíteni tudnak minden feladatot, azokat el tudják sajátítani.” ✍️ Dobány  Máté

6751029_orig

Dátum, időpont, helyszín

  • 2024. június 22. szombat 
  • Időpont: 10:00-13:30
  • Késés esetén, az elmélet végén  lehet csatlakozni a tréninghez
  • Helyszín: Kövér Lajos utca 21-25. Glub Gym Zugló
  • Maximum létszám: 14 fő
  • Alsó korhatár 21 év
  • Pénzvisszafizetési garanciával
  • Részvételi díj: 15.000 Ft
  • Előjelentkezési határidő 2024. május 10.,  végső jelentkezési határidő: 2024. május 24.
  • A fizetések beérkezésével fogynak a helyek
  • Fizetés KM5 Tagság esetén előnyt élvezel és egyeztetett módon tudsz fizetni.

Jelentkezési lap (klikkelj ide)

Mit fogsz elsajátítani a 3,5 órás tréning során?

1. Külső éberség

  • Hogyan figyelj a környezetedre és azokra a jelekre, amik elárulják Neked, hogy baj van.
  • Hogyan NE Te legyél a legkönnyebb célpont.
  • Az egyszerű “ne legyél rossz időben rossz helyen” elv alkalmazása.

2. Belső éberség

  • Megtanulod hasznosítani a félelem erejét, hogy ne megbénítson, hanem erőt adjon.
  • Ez az, amiről sokan elfeledkeznek és, amikor jön az adrenalin fröccs, akkor lefagynak.
  • Megtanulod, hogyan törd át ezt a lefagyást.

3. Határok felállítása

  • Hogyan állítsd fel a határokat közted és a lehetséges fenyegetés között.
  • Hogyan használd ehhez a testbeszédedet, megfelelően megválasztott szavakat vagy a kettő kombinációját.

4. Magabiztosság (Harc)

  • Nálunk ez azt jelenti, hogy meg tudsz birkózni verbális vagy fizikai fenyegetéssel úgy, hogy nem vagy passzív, de túlzottan agresszív sem. Ezt hívják asszertív viselkedésnek.
  • Ha minden kötél szakad és harcolnod kell, akkor pedig harcolsz és mindent beleadsz.
  • Megtanulod hogyan használd a testedet. Erős vagy csak még nem tudod!

     

AMIT NEM ÍGÉRÜNK:

  1. Te leszel a legyőzhetetlen harcos és mostantól bárkit kihívhatsz.
  2. Titkos-halálos katonai technikákat.
  3. Filmekben látott “tökös” beszólások eszköztárát.
  4. Tudást mások megalázásához.
  5. Instant és könnyen elérhető sikerélményt (amiért Neked nem kell megdolgoznod).

arrow2

Hogyan fér ez mind bele 3,5 órába?

  1. Először is a maximum létszám 14 fő, így ez egy kiscsoportos tréning.
  2. Nem 1 oktató van hanem több fős csapat köztük egy coach, aki támogatást nyújt.
  3. A legfontosabb: stressz alatt a bonyolult dolgok nem működnek. Ezért  nagyon egyszerű, de működő megoldást fogunk neked tanítani, ami nem igényel hosszú időt.

6751029_orig

Dátum, időpont, helyszín

  • 2024. június 22. szombat 
  • Időpont: 10:00-13:30
  • Késés esetén, az elmélet végén  lehet csatlakozni a tréninghez
  • Helyszín: Kövér Lajos utca 21-25, Club Gym Zugló
  • Fizetés, KM5 Tagsàg esetèn egyeztetett mòdon.

Jelentkezési lap (klikkelj ide)

arrow2

Képek a tréningről

További képeket a Galériában találsz.

Miért egyedülálló Magyarországon ez a képzés?

  • Ez nem egy szokványos “kiáll az oktató megmutatja a technikát, Te meg gyakorlod” típusú szeminárium.
  • A mi programunk egy coaching-gal megtámogatott forgatókönyv alapú képzés, ami a lehető leghatékonyabb számodra.
  • Az USA-ban, Angliában már hosszú idő óta működik és kiforrott módszer, aminek létrejöttét az az igény diktálta, hogy sokan szeretnének önvédelmet tanulni, de nem akarnak rendszeres gyakorlás mellett elköteleződni vagy először csak szeretnének belekóstolni, hogy mi is ez valójában.

velemenyek_hu

„Szerintem ez a tréning nagyon jól van felépítve. Abszolút lépésről-lépésre oldja fel a társadalom által beépített negatív gátlásokat és mutatja be a legjobb megoldásokat veszélyes szituációkban.” ✍️ Szántó Kitti

„Az tetszett benne, hogy nem lehetett kikerülni, szembe kellett menni vele, meg kellett oldani a helyzetet. Kezdetben azt éreztem, hogy nem vagyok elég lendületes, nem elég határozottak a mozdulataim, de végül mégis megoldottam a helyzeteket. Gyakorlatról, gyakorlatra éreztem, hogy jobb vagyok.” ✍️  Kádi Zoltán

„A legfontosabb, hogy túlléptem magamon, átléptem magamban egy határt. Eddig nem tudtam elképzelni, hogy megüssek valakit, még ha be van öltözve, akkor sem. Sikerült! A fiúk rendkívül jól adták át a helyzetet, és olyan valódi élethelyzetet teremtettek, hogy szerintem könnyebben felismerném pl. az utcán a hasonlót, és tudnék rá akár reagálni.” ✍️ Gőcze Beáta

     

A legkönnyebben úgy képzelheted el mint egy megrendezett jelenetet, amiben mindenki tudja mi történik csak Te nem. A szereplők tudják, hogy a Te egyes akcióidra ők milyen reakcióval válaszoljanak. Így a hagyományos kurzusokkal ellentétben nem a partnered játssza a rossz fiút, aki szegény maga is kezdő és sem tudja, hogy mit kéne csinálni. A rendvédelmi, katonai erőknél régóta használják ezt a módszert sikeresen.

     

komfortzonakm5kravamgaAmikor a szituációban vagy a coach feladata, hogy a tanulási zónádban tartson, segítsen és átlökjön a holtponton. Amit ebből Te érzékelni fogsz az nem sok ő csak akkor aktív, amikor szükséged van rá, de akkor ott lesz.

Vigyázz a másolatokkal

Egyelőre nem tudunk róla, de valószínűleg megpróbálják majd lemásolni a programot és olcsóbban adni. Ezzel az a baj, hogy a motorháztető alá nem lát be senki és súlyos károkat okozhatnak neked, ha valamit elrontanak. Ezt a programot nem egyik napról a másikra dobtuk össze. Az oktatóknak évtizedes tapasztalatuk van civil emberek tanításában. Éveket töltöttünk tanulással, tapasztalat szerzéssel (külföldön is), hogy biztonságosan össze tudjunk rakni egy ilyen tréninget. Három éve csak ezen a 3,5 órás képzésen dolgozunk, több, mint 300 emberen teszteltük és a csapat válogatott, összeszokott, tapasztalt, megbízható emberekből áll. Emiatt a tapasztalat miatt tudjuk, hogyan segítsünk át a holtpontokon. A menetrend sebészi pontossággal, minden perce ki van számolva megvan tervezve.

arrow2

 

velemenyek_huRésztvevői vélemények:

“Azért volt számomra nagyon hasznos, mert egy dolog párnával gyakorolni, de teljesen más, sokkal életszerűbb „élesben”. Az ember jobban átérzi a szituációt, az adrenalin szint is magasabbra szökik. Elég valóságosnak tűntek az adott pillanatban a szituációk, és örömmel tapasztaltam, hogy a stressz ellenére lereagáltam a helyzetet és nem fagytam le:)”✍️ Erdély Zita

„A magyarázatok érthetőek voltak, továbbgondolásra inspiráltak. Fizikailag „kellemesen elfáradtam” és éreztem, hogy a gyakorlatok igénybe vették néhány rég nem használt izomcsoportomat.” ✍️ dr. Bodony István

A „madman” életszerűen imitálta a kötekedő utcai támadót, és azonnal kellett reagálni, ami még teszt körülmények kötött sem volt egyszerű, még úgysem, hogy az ember tudja mire számítson. Plusz meg lehetett ütni, az jó volt. ✍️ Galambos Viktor

Kiktől fogsz tanulni?

A tréninget Kottek Erik vezeti. Erik a Krav Maga Global a világ legnagyobb Krav Maga szervezetének Expert 3 szintű oktatója. Eriket segíti egy szuper csapat is, akikkel évek óta együtt dolgozik. A honlapunkon egyébként egy tonna infót találsz rólunk. Itt találsz pár képet a „rossz fiúkról” szolgálaton kívül. Ők azok a Krav Magás úriemberek, akik rendelkezésedre állnak , hogy gyakorolhass.

arrow2

Jelentkezési lap (klikkelj ide)

Pénzvisszafizetési garancia:

elegedettseg Ha végigcsinálod a képzést az kezdéstől és úgy érzed a végén, hogy nem érte meg visszakapod a befizetett részvételi díjat!

Fontos 1! Mivel a létszám maximalizált és csak olyanokat várunk akik komolyan is gondolják. A feltételektől semmilyen módon nem térünk el. Ezért kérlek mielőtt jelentkeznél olvasd el az alábbiakat!

Fontos 2! Részvételi díjat nem fizetünk vissza, ha nem jössz el! Ha nem tudsz eljönni és ezt írásban jelzed a szeminárium előtt 5 nappal legkésőbb, akkor a várólistán lévőknek ezt kiküldjük és, ha van a helyedre jelentkező, akkor összekötünk titeket és leboltolhatjátok. Természetesen, ha miattunk marad el, akkor visszatèrìtjük a pénzt.

6751029_orig

Jelentkezés menete :

  • Töltsd ki a jelentkezèsi lapot
  • Amint megkaptuk a befizetèst, biztosìtottad a helyed
  • Előnyt èlveznek a Kezdő tanfolyamara jàròk ès edzőtàborròl lemaradt Tagok.

Jelentkezési lap (klikkelj ide)

Az adatvédelmi szabályzatunknak megfelelően nem adjuk át harmadik személynek az adatokat.

Felejtsd el az összes előítéletedet, amit eddig az önvédelmi klubokról gondoltál

  • Értelmes, normális, hétköznapi embereket tanítunk. Olyanokat, mint Te is vagy.
  • Az oktatók is hétköznapi emberek csak ebben a témában többet tudnak nálad.
  • Ez nem egy katonai képzés! Civilekre szabott a magyar jogrendszernek megfelelő tematikával.
  • Az a célunk, hogy fejlődj, nem rajtad akarjuk kiélni az önmutogatási vágyunkat.
  • Nem fogunk  faltól-falig pofozni és, ha azt csinálod, amit mondunk nem lesz semmi bajod

Jelezz, ha van kérdésed

Írj, ha kérdeznél vagy érdekel, hogy mikor lesznek a következő időpontok, a Kapcsolat oldalon található űrlapon keresztül teheted meg.

Jelentkezési lap (klikkelj ide)