Azt hiszem ezzel a cikkel nem leszek népszerű, de az elmúlt időszak reakcióit figyelve különböző esetek kapcsán, úgy érzem ezt le kell hogy írjam.
Nem olyan rég történt meg velem, hogy egy beszélgetés során a beszélgetőpartnerem a következőt mondta:
„Egy bíró ismerősöm azt mondta nekem egyszer, hogy aki éjfélkor, lenge ruházatba kimegy a parkba az ne csodálkozzon, hogy mi történik vele.”
De hányszor mondjuk mi is:
„Jó hülye volt, hogy a farzsebébe rakta a pénztárcáját”
„Megérdemli, hogy kirabolták, ha részegen elaludt a padon”
Stb…
Mielőtt tovább mennénk egy kis matek
- Ha, mondjuk én hibás vagyok 20%-ban, hogy rossz helyre raktam a pénztárcámat, akkor a tolvajt már csak 80%-ban terheli felelősség?
- Ha, még ehhez előtte egy ATM-ből veszek fel pénzt és jól láthatóan átszámolom, akkor én 30%-ban vagyok hibás a tolvaj már csak 70%-ban felelős?
- És, ha egy rossz környéken, taxival érkezem azt ATM-hez, felhívom az asszonyt, jó hangosan megkérdezem, hogy mennyit vegyek ki „50 vagy 100 ezret?”, kiveszem, leszámolom, elejtem a pénzköteget, összeszedem, begyűröm a farzsebembe majd felszállok a tömött villamosra, akkor a tolvajt már nem is terheli felelősség? Nem követett el bűnt, mert én 100%-ban hülye voltam?
A Probléma
Azért nagyon veszélyes ha, az áldozatokat hibáztatjuk, mert akkor a bűnt társadalmilag elfogadottá tesszük az elkövetőt pedig felmentjük!
Lehetek én a világ legnagyobb balekja, akkor sincs senkinek joga átverni. Lehet egy lány teljesen kiütve, akkor sincs joga senkinek megerőszakolni. Hagyhatom én a kocsimban a kulcsot, akkor sincs senkinek joga ellopni.
Ha beugrok a medvéhez az állatkertben és orrba verem az meg széttép, akkor bárki mondhatja rám, hogy hülye vagyok, mert a medve az medve. De minden elkövetőnek ott van a választás lehetősége. Megteszem vagy nem.
Nem legitimizálhatjuk a bűnt azzal, hogy a „hülye megérdemli”.
Megoldás
Mondjuk el az áldozatnak, hogy miért került abba a helyzetbe és szerintünk mit tegyen, hogy legközelebb elkerülje DE! Mindig erősítsük meg abban, hogy nem ő a hibás és ne hibáztassuk.
Nem véletlenül írom többes szám 2. személyben a következőket. Ez szerintem egy olyan dolog, ami emberi. Rám is igaz. Nem leszel rosszabb, gyengébb vagy kevésbé empatikus ember, ha azt mondod: „Aha, van itt valami, ezentúl figyelek”.
Miért könnyebb hibáztatni az áldozatokat?
Az áldozatok hibáztatása csak kis részben szól a bűn tagadásáról. Leginkább annak a tagadásáról szól, hogy, vannak olyan szituációk, amelyekben sebezhetőek vagyunk! Minél ártatlanabb az áldozat annál nagyobb fenyegetést jelent. Fenyegetést arra a világképre miszerint a rossz dolgok csak rossz emberekkel történhetnek vagy azokkal, akik nem követik a szabályokat. Aki jó azzal csak jó dolgok történnek.
Az az elképzelés, hogy a baj véletlenszerűen bárkit utolérhet és nem számít milyen jó emberek vagyunk nagyon félelmetes és ijesztő. És ráadásul még egy bizonyíték is ott van előttünk, amikor egy olyan ember, aki egyébként semmi rosszat nem tett áldozattá válik.
„Az igazságos világ” Dr. Melvin Lerner kísérlete
Az 1960-as években Lerner egy kísérlet sorozatban megfigyelte, hogyan reagál valaki egy másik ember szenvedésére miközben az nem tud tenni ellene semmit. A kísérletben az áldozatot (beépített ember) elektromossággal sokkolták (úgy tettek mintha), aki ez ellen láthatóan nem tudott mit tenni. Az eredmény az lett, hogy kísérleti alanyok megvetették az áldozatot. Minél igazságtalanabb és súlyosabb volt a szenvedés annál nagyobb volt a megvetés mértéke.
A nyomon követő kísérletek feltárták, hogy hasonló jelenség tapasztalható, amikor autóbalesetek, erőszak, nemi erőszak, betegség vagy a nyomor áldozatainak felelősségét vizsgáljuk. Sőt, Dr. Ronnie Janoff-Bulman kutatása szerint nagyon gyakran az áldozatok saját magukat is szégyenlik és megvetik.
Lerner szerint az áldozatok hibáztatása az igazságos világ hitében gyökerezik. Egy világban, ahol a tetteknek kiszámítható következményei vannak és irányítani tudjuk őket. „Kit mint vet úgy arat!” Szeretnénk azt hinni, hogy az igazság keze lecsap a rossz tevőkre és a jó emberek pedig jutalmat kapnak.
A kutatások azt mutatják, hogy akik ebben hisznek egyébként boldogabbnak látják a világot. Csakhogy ennek a boldogságnak ára van. Csökkenti az empátiát az áldozatokkal szemben és a stigmatizálással akaratlanul is növelhetjük a szenvedésüket.
Akkor már csak a depresszió marad?
Nem. A világ nem igazságos. Ez van. De attól még a saját tetteinkkel és a közösségen keresztül formálhatjuk legalább a mikrokörnyezetünket. Például azzal, hogy hogyan fordulunk az áldozatok felé. Még egy szöget se kell beverni sehova. Csak egy kis látásmód változtatás.