2014-03-29
Áldozatvédelem

Áldozatvédelem: a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület bemutatkozása

Szerepünk az Áldozatvédelemben

 

A civil szervezeteknek szerepe megnőtt, mivel az állampolgárok nagyobb bizalommal fordulnak a civil áldozatvédő

feher gyuru logo

szervezetekhez, mint a hatóságokhoz. Gyakorlatilag így érvényesül a civil kontroll. A civil szervezet nemcsak segíti a bűncselekmény áldozatát, de egyben informális kontrollja is a sértetti jogok érvényesülésének, s tükrözi a büntetőeljárásban részt vevő hatóságok áldozat – orientált szemléletének sikereit vagy esetleges hiányosságait.

Nemzetközi Együttműködés

download

Elkötelezettségünket bizonyítja, hogy Európában ötödikként 1989-ben a kelet-közép európai régióban elsőként megalakult szervezetünk 1992-től közvetlen és aktív kapcsolatot ápol az  Európai Áldozatvédő Szervezettel, amelynek teljes jogú tagjaként közösen dolgozunk azon, hogy a bűncselekmények áldozatainak megfelelő, díjtalan jogi, pszichológiai, és az idén megnyert projektünknek köszönhetően, mediátori és anyagi segítséget nyújtsunk.

Az Európai Áldozatvédő Szervezet (Victim  Support Europe) célkitűzéseit magunkénak érezve a hazánkba látogató bűncselekmény áldozatává vált külföldiek problémáira is megoldásokat kínálunk. Emberkereskedelem áldozatainak az Egyesület ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást és a tartózkodási engedélyt segít igényelni. Aktívan közreműködtünk az Európa Parlament által elfogadott az  „Új európai áldozatvédelmi stratégia „kidolgozásában. 1993. február 22-én az egyesület kezdeményezte és rendezte meg Magyarországon először az „Áldozatok Napját”, melyet az óta is ezen a napon tartanak.

Áldozatvédelem átfogó projektje

2013. februárjában a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület megkezdte a „Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés ” nevű TÁMOP-5,6.1/C-11/1 számú projekt megvalósítását, mely egy komplex szakmai program az áldozatsegítés jegyében:

DSC05968

– a legismertebb vagyon elleni bűncselekmények megismertetése, az ezek elleni megelőzés lehetőségei, az állampolgárok szerepe, feladata (BRFK-val együtt)

– a bűncselekmények okozta sokk, negatív hatás feldolgozásának módszere, az önbecsülés erősítése (a Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálattal együtt)

– az áldozattá vált személyek részére nyújtott images (2)szolgáltatások lehetőségei (anyagi, lelki, jogi, pszichológiai), (a Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálattal együtt)

– a másodlagos áldozattá válás megelőzésének módjai, lehetőségei

–  az áldozatokkal foglalkozó munkatársak,

DSC_3820

szakemberek tudásának növelése, az empátia fontosságának hangsúlyozása. (a Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálattal együtt)

– a NANE bevonásával a nők elleni erőszak áldozatainak nyújtható segítség lehetőségeinek megismertetése

Hol találkozhatsz velünk személyesen

Központi irodánk, amely Budapest szívében az V. kerület Szent István krt.1-ben található, könnyen megközelíthető a közösségi közlekedés eszközeivel is.

Ezen kívül Veszprémen, Siófokon és Balatonfüreden át Szekszárdon, Mohácson, Szegeden és Kecskeméten keresztül egészen Hatvan, Gyöngyös és Abádszalók térségéig szolgáltatunk anyagi, jogi és pszichikai támogatást az önhibájukon kívül bajba jutott utazóknak. Márciusban Egyesületünk megnyitotta 14. irodáját is, amely Kiskunfélegyházán található.

fgycsopkep2

Célkitűzéseink

A felsorolt segítségnyújtási formákon kívül az egyesület minden megtesz annak érdekében, hogy a negatív tapasztalat többször ne forduljon elő és a prevenció érvényre jusson.  Így folyamatosan azon dolgozunk, hogy új területeket kapcsoljunk be segítő munkánkba, és törekszünk arra, hogy többek között a szociális szférában, az oktatásban és a turizmusban dolgozó szervezetek is minél szélesebb körű információval rendelkezzenek egyesületünk célkitűzéseiről és elért eredményeinkről.

Fehér Gyűrű munkatársai: Kiss Viktória Projekt referens, Kósi Viktória Pszichológus és dr. Mészáros Ádám Elnökségi tag

Az Egyesület honlapja, a Victim Support Europe honlapja.